Nem erről a könyvről akartam az első könyvértékelést csinálni, mert úgy volt, hogy az előző olvasmányomról is fogok, de így alakult. Szóval most lássuk ezt a szépséget: Kae Westától A démon és a papnőt!
Vajon fellobbanhat-e a szerelem ennyi küzdelem között?
Mortua egy vidám, szeleburdi papnő.
A szellemek kegyeltjenként mindene megvan, amire vágyik: sikeres küldetések, igazi barátok és harcostársak, és úgy tűnik, lassan az első szerelem is rátalál...
Ám ekkor váratlanul berendeli a vezetőség, és olyan események sűrűjébe kerül, melyekre álmában sem számított volna. Ráadásul egy szemtelen démon lesz a társa. A kalandok egyre sötétebbé válnak. A szellemek egész életében mellette álltak - de mi történik, ha most nekik van szükségük őrá?
Valian, az ifjú démon önmagával és múltja rémségeivel küzd, és bármit megtenne a lelke nyugalmáért. Úgy tűnik, a szellemek követői között végre megnyugvásra lelhet, de a múlt berögződései itt is tovább kísértik. Vajon tényleg hiába próbálja megtagadni vérszomjas természetét, vagy alattomos csapdába csalták?
Mit akarhat tőle a Szárnyas Korona Lovagrendjének nagymestere, és mit a vörös köpenyt viselő, tiltott mágiát űző varázstudók?
Mire megy ennyi ellenséggel szemben, ha az oldalán csupán egy idős rendházfőt, egy gyanúsan viselkedő lovagot és egy éretlen papnőt tudhat?
A szellemek legyenek minden régi és új olvasóval!
Ha röviden akarnám leírni érzéseimet ezzel a könyvvel kapcsolatban, annyit mondanék, hogy imádtam. Az egész olyan volt, mint egy remekül kidolgozott, varázslatos mese, hihetetlenül élő karakterekkel, remekül kidolgozott háttérvilággal, és bizony csavarokkal. Nagy kedvenc lett.
De szedjük csak egy kicsit jobban szét a történetet.
Borító és fülszöveg
Kezdjük rögtön a külcsínnel. A borító nekem nagyon tetszik, remekül kihangsúlyozza a két főszereplő közötti kontrasztot, és összességében szép látvány. Ami szerintem nem annyira szép, az a démon ruháján kis foltokban kidudorodó borító, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam ezt meg. Először azt hittem, a kötet hibája az egész. De ez egy egészen kicsi apróság, és igazából nem ront az összképen.
A fülszöveget én korrektnek érzem. Sajnos nem egyszer találkozni olyan könyvekkel, ahol a fülszöveg vagy túl sokat árul el a történetből, vagy pedig egyáltalán nem arról szól, mint maga a könyv. Itt azonban egyik sem történt meg, bár nekem kicsit túlzásnak tűnt ennyire kihangsúlyozni az elején a szerelmi szálat, amikor a történetben nem (csak) ez állt középpontban.
A stílus
Az írónő stílusa egyszerűen magával ragadó, a történet már az első néhány oldalon beszippantott, és a kellemes leírásokkal még a lassabban csordogáló jeleneteken (amelyekből egyébként nem volt sok) is egy cseppnyi unalom nélkül eveztem keresztül, ami igazi ritkaság.
A történet
Ugyan a történet kicsit lassan kezdődött, de egy percig sem unatkoztam. Az elején éppen elég időm volt megismerni a karaktereket, mielőtt az igazi izgalmakra sor került volna. Ami a regényben érdekes és igencsak egyedi volt, az a közepén lévő hatalmas csavar, ami egészen új irányt adott az eseményeknek, és teljesen más megvilágításba helyezett karaktereket (különösen egy bizonyosat...). De meglepetésekben ezen kívül sem szenvedhetünk hiányt, és azt senki sem állíthatja erről a könyvről, hogy kiszámítható lenne.
A javarészt egy szálon futó cselekmény aztán a végére sok kis cselekményszálra bomlik, hogy elképesztő fordulatok és jelenetek örvényében egyesüljön újra.
A karakterek
Lehetne a történet akármilyen jó, de mit érne kidolgozott, érdekes és élénk karakterek nélkül? Ezekből szerencsére van itt bőven!
A női főszereplő, Mortua olyan, amilyen a fülszöveg is mutatja: szeleburdi. Mégis tele van meglepetésekkel, az egyik pillanatban egy vidám gyerek, a másikban pedig bölcs, vagy épp merész, ha úgy hozza a szükség. Tipikusan az a karakter, akit nem lehet nem kedvelni.
Valian ellenben már keményebb dió az ellentmondásos viselkedésével. Számomra valamiért már kezdettől fogva szimpatikus volt ez a tipródó jellemű démon, de egyes tettei kicsit elbizonytalanítottak, ami a jó szándékát illeti. Ő volt az a karakter, akiért leginkább szurkoltam, hogy a története boldog véget érjen.
Ezzel szemben Lyr Ascovadóról szinte a végéig fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak. Nem gyanakodtam ugyan rá olyan intenzitással, mint Mortua, de nem is éreztem Valianhoz hasonlóan egyértelműen barátnak. Neki voltak a legnagyobb titkai, és benne lakoztak (jó, talán Valian után) a legnagyobb ellentmondások, de a történet végére ő is a helyére került.
Végül pedig az utolsó karakter, akit szeretnék külön megemlíteni, az Loghor ihn Mortenor. Ez a bekezdés pedig erősen spoileres lesz.
Még a könyv olvasása előtt elkezdtem nyomon követni az írónő Facebook-profilját, és itt olvastam néhányszor a nagymester nevét. Már nem emlékszem, mit olvastam róla, de kétlem, hogy lett volna bármilyen komolyabb jellemzés, vagy cselekedet, ami alapján véleményt formálhattam volna a karakterről, ennek ellenére valamiért kezdettől fogva szimpatikus volt. Éppen ezért ért hatalmas csalódás, amikor a történet kezdetén egy ellenszenves, gonosz férfinak ismerhettem meg. Annál nagyobb volt viszont az örömöm, amikor kiderült, hogy egész idő alatt nem volt önmaga. Bevallom, az a csavar volt a pont, amikor kedvencemmé fogadtam a könyvet (és természetesen kedvenc karakteremmé Loghor nagymestert). És hajajajj, hányszor megfogadtam már, hogy nem fogok kedvenc karaktert választani. Mert igen, természetesen mindig az én kedvenc karakteremet ölik meg. Ez csak természetes.
A befejezés
Amit tudni kell rólam, hogy a befejezésekre alapvetően nagyon kényes vagyok. Ha csak egy fél cselekményszál nem zárul le rendesen, vagy csak az egyik szereplő sorsa ér véget valamilyen igazságtalan és váratlan fordulattal, már húzom a számat. Ebben a könyvben azonban szerencsére semmi ilyen nem volt, bár sokáig aggódtam, hogy ezt a helyzetet hogy lehet úgy megoldani, hogy az jó legyen, végül egy remek megoldással minden a helyére kerül (gondolok itt persze főként a kedvenc főhőseimre...).
Összességében egy pazar élményt nyújtó, remekül kidolgozott fantasyt olvashattam, abszolút hozta az elvárásaimnak megfelelő szintet, és kellemes, egyedi hangulatának köszönhetően kedvenceim közé fogadtam. Bátran mondom, hogy ez a kötet nálam ötből öt csillagot ér, és mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom. Aki szereti az ilyen könyveket, annak azért, aki pedig nem szereti, annak azért :)
Ennyi is lenne, amit erről a könyvről mondani szeretnék. Ha olvastátok a könyvet, és megosztanátok róla a véleményeteket, bátran írjatok kommentet!
Üdv,
Ametiszt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése